Templom Hódmezővásárhely
II. József türelmi rendeletének kibocsátása után vált lehetővé a város második református eklézsiájának megépítése. Az alapkövet 1792-ben Szőnyi Benjámin tette le, akinek emlékversét a torony gombjában helyezték el. A Fischer Boldizsár tervei alapján készült templomban az első istentiszteletet 1796-ban tartották, a felszentelésre csak 1799-ben került sor. Az épület késő barokk stílusú, egyhajós, egyenes záródású, két végén kétemeletes karzattal. A toronysisak jellegzetesen barokk kiképzésű. Kegtárgyai közül kiemelkedik egy 1761-ben készült barokk lomb- és szalagdíszes ezüstkehely. Egy ismeretlen magyar mester kezéből származó empire formájú úrvacsora serleget is őriznek, ugyancsak itt található két 1756-ból való úrasztal kendő, melyet virágdíszekkel hímeztek. A templom leghíresebb lelkipásztora Szeremlei Sámuel, a város tudós történetírója volt. A falon Bognár Rezső (1888-1963) kántor, karnagy emléktáblája látható.
Nyitva tartási időszak kezdete: január 01
Nyitva tartási időszak vége: december 31
Nyitva tartás: Előzetes bejelentkezéssel!
Típus: templom
Látogathatóság: Előzetes bejelentkezéssel!
Belépődíj: nincs
Akadálymentesített: nem
Felekezet: református
Építészeti stílus: barokk
Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Kálvin tér 5. Térképes nézet
Földrajzi koordináták: É 46° 25' 2", K 20° 19' 45"
Telefon: +3662241461
Honlap: http://www.hodmezovasahely.hu