Márton-napon ha a lúd jégen jár...

November 11. körül a gyerekek lampionos felvonulásokkal, a felnőttek a Márton-napi libával emlékeznek rá máig, de magyar nyelvterületen is több, e naphoz kapcsolódó népszokást tartanak számon.

Ebben az időszakban gyakran rendeztek Márton-napi vásárokat, bálokat, s a lakomázásnak kedvezett az is, hogy Márton napja dologtiltó nap volt, ilyenkor nem szabadott takarítani, mosni, teregetni sem, mert az a jószág pusztulását okozta volna. A Márton napján szedett vesszőt, amit az állatok terelésére használtak, az istálló ajtaja fölé helyezték, mely megvédte az állományt a betegségektől. A Márton-napi liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható." Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál." A szőlővidékek némelyikén azt is mondták, ha Márton-napkor még zöld a szőlő levele, bizonyosan enyhe télre számíthatunk, s ha ezen a napon esik az eső, akkor a következő évi szüret is bőséges lesz. Mártont már a középkorban a jószág jeles patrónusaként tisztelték. A jószágok Márton napján kerültek végleg az istállóba, a pásztorok ekkor számoltak el velük és a szolgálattal, ők maguk pedig ekkor kapták meg bérüket és újították meg szolgálatukat. Az erdélyi pásztorok e napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte, s tavasszal az állatok kihajtására használta azt. Ez volt a Szent Márton vesszeje, mely többágú volt, és úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó.