Mit kell tudni a barlangi túrázásról?
Így túrázzunk a látogatható barlangokban
Látogatható barlangjaink egy részét természeti értékek védelme és a kirándulók kényelme miatt átalakították. A járatokban és termekben a biztonságos közlekedést lehetővé tevő járószint sokszor korláttal, sőt létrával, lépcsővel és híddal is ellátott. A képződmények szépségét pedig megvilágítással emelik ki. Egyes barlangjaink bejáratánál látogatóközpont és természeti kiállítás is várja az érkezőket. Az így átalakított barlangok a nagyobb létszámú csoportokat is képesek fogadni, s akár szakvezetővel, különösebb felszerelés nélkül, utcai ruházatban is részt vehetünk a kiránduláson. A barlangi túra fő célja az ott található természeti, kultúrtörténeti értékek megtekintése, tanulmányozása, valamint a környezeti oktatás, nevelés és az aktív pihenés.
FONTOS! A barlangokban egész évben 10-11 °C-os léghőmérséklet uralkodik, ezért a nyáron se felejtsünk el meleg pulóvert, kabátot magunkkal vinni, főleg ha egy felszíni túrával egybekötve ereszkedünk le a föld mélyére.
Látogatható barlangok listája>>>
Kalandtúrák a föld alatt
A barlangi kalandtúra már egy bejáratott extrémsportnak számít. Kis csoportokban (5-10 fő), szakképzett túravezetőkkel, sokszor 25 emeletnyi mélységbe is eljutnak a résztvevők, ahol csak a biztonságos közlekedést segítő elemeket (pl. lépések, létra, drótkötél, kapaszkodók) alakították ki.
A barlangi kalandtúrák során szűk járatokban kell kúszni-mászni, nem ritkán térdig érő vízben kell gázolni, ezért a vállalkozó kedvűeknek alapszintű mozgáskészségre és megfelelő fizikai állóképességre, valamint sok-sok kitartásra van szükségük. Az előzetes bejelentkezés alapján induló túrák szervezői minden esetben biztosítják a szükséges alapfelszerelést: a sisakot, a fejlámpát és az overallt.
Jelentkezés barlangi kalandtúrákra>>>
Mit vigyünk magunkkal?
A túrákra ajánlott mindenkinek magával vinnie meleg öltözetet az overall alá, amit nem sajnál bekoszolni: a résztvevők elkerülhetetlenül agyagosak lesznek, a vizes barlangokban át is ázhat az öltözék. Túlöltöznünk sem érdemes, mivel a folyamatos kúszás-mászás okozta fizikai megterhelés kimelegedéssel és izzadással párosul. Lehetőség szerint vigyünk gumicsizmát vagy túrabakancsot, és tartalékvilágítást ( fejlámpa vagy sisakra erősíthető biciklilámpa) is, amit már néhány ezer forintért beszerezhetünk túraboltokban, sportboltokban.