Egri platán lett az év fája

A tavalyi év után, 2013-ban is magyarországi fa nyerte el a 2013-as "Év fája" címet! A nyertes az egri termálfürdő területén álló, 250 évesre becsült keleti platánfa, s szépségében a fürdő közelsége is jelentős szerepet játszhatott.

Az Ökotárs alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství által harmadik éve meghirdetett versenyben több mint 45 ezer szavazat érkezett január 31. és február 28. között, melyből az egri platánra 14 205 voks jutott. A versenyre 6 ország nevezett be egy-egy története, vagy az őket támogató erős közösség miatt különleges fával vagy facsoporttal.

Ferenczy Tamás, Eger főkertésze az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a levéltári adatok szerint a platánt - számos társával együtt - Eszterházy Károly püspök idején ültették. Egyébként ekkor kapta a város mai barokk arculatát, Eszterházy építtette például, kifejezetten egyetem céljára a Líceum épületét, amely ma a nevét viselő főiskolának ad otthont.
A platánoknak hatalmas, állandóan párolgó lombkoronájuk miatt kifejezetten nagy a vízigénye, ezért a korabeli kertészek az Eger patak mentén telepítették a fákat, itt található ma a termálfürdő is. Segíti még az öreg platán fejlődését a fürdő területén kialakult mikroklíma. A közeli termálvizes medencékből ugyanis folyamatosan meleg levegőt kap a növény, emellett védett a városi környezet káros hatásaitól, például a kipufogógáztól, hiszen egy több hektáros parkos terület közepén található.
Mindezek eredményeként előrehaladott kora ellenére ma is rendkívül vitális a helyi védelem alatt álló fa, semmilyen pusztulásra utaló jelet nem mutat. Az elszáradt gallyakat a tűzoltók segítségével távolítják el róla - mondta a szakember.
Hangsúlyozta, hogy mint minden élőlénynek, a platánnak is megvannak a saját kórokozói, kártevői, növényvédelmi problémái. Ebben az esetben a platán csipkéspoloska és a platán lisztharmat jelenti a legnagyobb veszélyt, ami ellen felszívódó növényvédő szerekkel védekeznek. A permetezésre rendszerint éjszaka kerül sor, hogy ne veszélyeztessék a fürdővendégeket.
Problémát jelent még, hogy rendszeresen denevérek költöznek a fa odvaiba. Ez ellen úgy védekeznek, hogy éjszaka, amikor az állatok vadászni indulnak, egyszerűen lezárják az odúkat, így a denevérek kénytelenek más "lakás" után nézni - mondta Ferenczy Tamás, hozzátéve, hogy a verseny miatt semmilyen különleges gondoskodást nem kap a fa, csupán a szokásos évi fakezelési munkákat végzik el rajta.
Az egri platánfa mögött második helyen a lengyelországi Kozy platánfája végzett 13 898 vokssal, a harmadik az 5785 szavazatot gyűjtő kocsányos tölgy lett az írországi Tullamore-ból. A legenda szerint az írországi Tullamore város Tölgykirálya misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, amelynek földjén a kocsányos tölgy áll: ha a fa egy ága letörik, a család egyik tagja meghal.

A fák nem koruk vagy szépségük miatt kerültek a vetélkedőbe, hanem történetüknek és az őket támogató erős közösségnek köszönhetően. A verseny e különleges fák segítségével szeretné felhívni a figyelmet történelmi és természeti értékeinkre és védelmük fontosságára.

A versenyre benevezett fák közül függetlenségért küzdő lázadók titkát őrzi a bulgáriai Glusnik falu fehér eperfája és két diófája. l.
A verseny díjait májusban, Brüsszelben adják át. A 2013-as év fájára a www.treeoftheyear.org címen elérhető oldalon lehet voksolni.

Forrás: MTI

MTI Fotó: Komka Péter