XI. Magyar Festészet Napja

Több mint 300 kiállító 2000-nél is több képe lesz az idei, egy hetesre nyúlt művészeti rendezvénysorozat főszereplője.

Tizenegyedik éve, civil kezdeményezésként indult el a Magyar Festészet Napja, mely az óta az országhatárt is átlépve, székely, szlovák és szlovén kiállítóhelyekkel gazdagította a felhozatalt.

A nagy fővárosi múzeumok mellett most kiemelt figyelmet kapnak a kisebb, de koránt sem kevésbé kiváló kortárs repertoárral büszkélkedő galériák.
Így betekinthetünk 30 nyitott műterem életébe; visszatekintő beszélgetésre invitálnak a Molnár-C. Pál Galériába, téma:  a '30-as évek párizsi Világkiállítása; nem diplomás művészek alkotásaiból szemezgetnek a Bakelit Multi Art Centerben.

Vidéki helyszínek között szerepel többek között Siklóson a Mednyánszky Társaság „Ember és világa" című tárlat, melyet Szabó Gábor szobrászművész nyit meg. Megtekinthetjük a Szolnoki Művésztelep művészeinek alkotásait – itt három kiállítás is lesz ez idő alatt. Szigetszentmiklóson pedig az akciófestészet életszerű megvilágításáról hallgathatunk előadást Puha Ferenc festőművész tolmácsolásában.

Kiemelt eseménye lesz a fesztiválnak a Magyar Nemzeti Galéria „Doyenek, Középgeneráció és Fiatalok" című kiállítása.  Október 18-án a megnyitóünnepség mellett átadják az Életműdíj és Maticska-díj elismeréseket is.

XI. MAGYAR FESTÉSZET NAPJA
2012. október 16-20.
Fővédnök: Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész

Minden program>>>