Az év "Ökoturisztikai létesítménye"
Átadták „Az év ökoturisztikai létesítménye 2012" elismerést. A címre a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága és a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködésben írt ki pályázatot. A program célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények a kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit ezért – a vendégbarátság jegyében – a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki hivatalosan.
A pályázat kiírása és lebonyolítása a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében valósult meg. A díjakat e három szervezet képviselői, Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Dr. Nemes Andrea turisztikai főosztályvezető és Horváth Gergely vezérigazgató adták át.
A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 19 db pályamunka érkezett, amelyeket a lebonyolításban közreműködő szervezetek egy-egy delegáltjából álló szakmai munkacsoport bírált el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek, vagyis pontozták többek között a természeti-kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat anonim helyszínbejárás során értékelték, a látogató- és családbarát jellegük figyelembevétele alapján.
Díjazottak
Látogatóközpont kategóriában
Megosztott I. helyezést ért el a Pannon Csillagda (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) és a Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola (Ipoly Erdő Zrt. Vác Erdészet).
III. helyezett a Sas-hegyi Látogatóközpont (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság).
Tanösvény kategóriában
I. helyezést ért el a Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark (Ipoly Erdő Zrt.).
II. helyezett lett az Élő erdő tanösvény (Írottkő Natúrparkért Egyesület).