Poroszló különdíjas!

A 2013. évi "Virágos Magyarországért" versenyben Poroszló kitűnően szerepelt, a Tisza-tavi régióban egyedüli településként különdíjat kapott; a Vidékfejlesztési Minisztérium oklevelét és egy gyönyörű kristályvázát vehetett át.

A versenyben idén több mint 300 magyarországi település vett részt, melyek közül mintegy 70-et részesítettek valamilyen elismerésben. A díjkiosztó ünnepségre október 25-én, a város kategóriában fődíjas Gyulán került sor.

A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés három bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., és  több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki.

Az öt minisztérium közül a Vidékfejlesztési Minisztérium Hajdúnánás és Poroszló önkormányzatának munkáját ismerte el és jutalmazta különdíjjal – a hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért.