Szent Márton Út

Szent Mártonnak, a nyugati kereszténység egyik legnépszerűbb szentjének szülőhelye Szombathely, az egykori Savaria. Élettörténetének leismertebb eseménye az, amikor katonaként megosztotta köpenyét egy koldussal. E tettével a szolidaritás szimbóluma lett.

Ha egy igazán népszerű szent nyomába akarunk eredni, feltétlenül keressük fel a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi központját, Szombathelyt.  Szent Márton, a keresztény világ egyik legnépszerűbb szentje Savariában született, majd a galliai Tours püspöke lett. Emlékét őrzi a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal, melynek magyarországi szakasza – Szombathelyen áthaladva - a szlovén határtól a szlovák határig terjed. Mintegy 50 települést érint, többek között Kőszeget, Sopronhorpácsot, Mihályit, Bogyoszlót, Bágyogszovátot, Pannonhalmát, Lébényt, Kimlét, Halászit, Rajkát.

Persze nem kell egészen Toursig mennünk. Szent Márton nyomait követve Szombathely belvárosában is tehetünk egy rövid városnéző sétát. A szombathelyi Via Historica Sancti Martini, azaz Szent Márton történelmi sétaút a Kálvária templomtól a Szent Márton templomig vezet. Azokat a helyszíneket mutatja be, amelyek a város ókeresztény hagyományaihoz kapcsolódnak. Az egyes állomásoknál lévő műalkotások Márton és kortársa, a vértanú Quirinus életének egy-egy epizódjára hívják fel a figyelmet.

A Szent Márton plébánián kialakított Látogatóközpontban több érdekes kiállításon kaphatunk képet Márton életéről. A Szent Márton és Savaria című tárlat rajzokon, műtárgymásolatokon, írott források adatain keresztül mutatja be Márton életének savariai eseményeit. Külön teremben helyzeték el a Vas megyei Szent Márton ábrázolásokat bemutató fotókiállítás. A Szent Márton a néphagyományban címet viselő gyűjtemény a Márton naphoz kapcsolódó magyarországi népszokásokat mutatja be. A Látogatóközpont az ifjabb korosztálynak is kínál élvezetes kikapcsolódást: az interaktív helyszíneken a szent életéhez kapcsolódó, haza is vihető emléktárgyakat készíthetnek az ügyes kezű látogatók.

A Márton-naphoz kulturális, turisztikai, gasztronómiai és egyházi rendezvények is kapcsolódnak. A legjelentősebb közülük a Szent Márton Hét és a Vasi Múzeumfaluban megrendezett Szent Márton-napi népművészeti vásár, ahol a skanzenben a Mártonhoz kapcsolódó népszokások, ügyességi játékok szórakoztatják a közönséget. November eleje az ínyenceknek is kedvez, hiszen az éttermek ilyenkor Márton-lúddal és Márton-napi újborral várják a vendégeket városszerte.