Miskolctapolca Barlangfürdő
A barlangfürdő Európában egyedülálló, és a XVI. század óta ismert terápiás hatásokkal rendelkezik: Itt kedvük szerint válogathatnak a termál-, tavi, illetve barlangi medencék között. A barlangfürdőnek természetesen elődje is volt, Miskolctapolca neve is erre utal, hiszen Tapolca szláv eredetű elnevezés, amely meleg vizet, meleg vizű tócsát jelent. A településrészen eredő meleg források gyógyhatású vize már a török idők előtt híres fürdőkultúrát alakított itt ki a völgy nyugalmas mikroklímájában. 1936-ban fedezték fel azt a 150 méter hosszú barlangot, amelynek 27-28 Celsius-fokos meleg forrásaira építve barlangfürdőt létesítettek. Az 1941-ben megnyílt fürdő kupolája 212 db cölöpre és az ezekre öntött vasbeton koszorúra épült. A tavifürdő pedig 1969-ben nyílt meg; a korábbi, régi favázas fürdő helyére építették a mai, modern épületet.
A látogatók az időjárástól függetlenül válogathatnak a termál-, tavi, illetve barlangfürdők között. A Barlangfürdőben különböző medencék, zuhanyozók, kádfürdők várják a vendégeket. A fürdő előterének szétnyitható üvegkupolája alatt kellemes környezet fogadja a belépőt: díszkúttal, márványszoborral, pálmafákkal, kényelmes ülőhelyekkel, hangulatos étteremmel. A barlangfürdőből sziklaalagút vezet a két kagyló alakú szabadtéri medencéhez. Az egyik medence fölött beton kagylóhéj képez tetőt, itt vastag vízsugarakkal lehet dögönyöztetni testünk izmait. Látogasson el a Barlangfürdő honlapjára az alábbi linkről: http://www.barlangfurdo.hu/
A fürdő közelében a Bástya Wellness Hotel (http://bastyawellnesshotel.hu/main.php) és a Calimera Wellness és Konferencia Hotel (http://www.calimerawellnesshotel.hu/) is várja a pihenni vágyókat, továbbá közvetlenül a fürdő mellett erdei bobpálya és kalandpark (http://www.mibob.hu/) is található.