Vajon Szolnok, a legélhetőbb város?

A tavalyi évben sokat lehetett hallani arról, hogy Szolnok kapta a legélhetőbb város kitüntető címet. Akkor, és azóta sem értettem igazán, mi alapján lehetséges ezt meg-, illetve odaítélni objektív módon egy településnek.

Szerző: Bathó Szilárd, Füzesabony
2013. április 22.

Ajánlva más családoknak is Szolnokot

Szolnoki ismerőseimet is kérdeztem erről, de azon túl, hogy ők bizony nagyon szeretik a városukat, nem kaptam magyarázatot a legélhetőbb város elnevezésre. Így hát „kénytelen voltam" a hétvégén saját magam utána járni a szolnoki titoknak.
A családdal együtt érkeztünk szombat délelőtt a megyeszékhelyre, annak is – ismerőseink tanácsára- az egyik külvárosi részébe, ahol egy „nagy játszóteret" kellett keresnünk. Megtaláltuk. És ott is maradtunk, szinte egész napra.  


Egy bazi nagy, de ugyanakkor aprólékosan kidolgozott és gondozott füves/fás területet kell elképzelni, ahol – bátran állíthatom - európai színvonalú szabadtéri játékok tömkelege sorakozik. Szemét, gaz, dudvás rész sehol, tényleg nagyon igényes. A helyiektől- egy igencsak barátságos és közvetlen családdal jól összemelegedtünk – megtudtuk, hogy ez a játszótér az országban a legnagyobb, de a pontos méretét nem tudták. Azonban ha egy hektár 100 x 100 méter nagyságú, akkor ez volt vagy 10-15 hektár. De lényegében nem a méret volt a lényeg, hanem az a rengeteg modern, érdekes és biztonságos játékszer (kisházak, nagyházak, mászókák, csúszdák, ugrálók, kötélpálya, homokozók, stb.) amit több száz gyerek nyüstölt szombaton. Köztünk a mieink is. Lulukám meg is jegyezte, hogy egy ilyen játszótér milyen jó lenne az ő ovijukban is!

Szemben a játszótérrel van egy kis állatkert is, ami nem nagy szám, de azért az is kellemes időtöltés volt. Marcell fiam azt élvezte a legjobban, hogy a lámával versenyt lehetett futni, igaz mindig alulmaradt. Ebédelni beültünk egy belvárosi sarki pub teraszára, ahol nagyon finom és bőséges ebédet kaptunk (leves, főfogás, ásványvíz, süti + kávé is dukált hozzá.).

A szomszéd fagylaltost is meglátogattuk, fenséges volt. Fagyizás közben átsétáltunk a Tisza másik oldalára, egy új gyaloghídon. Nagyon klassz volt, pláne, hogy a magas vízállás miatt szinte a vízen jártunk.


Délután átkocsikáztunk a „Szandaszőlős"-nek nevezett városrészbe, ahol se szőlőt, se szandát nem láttunk ugyan, de láttuk viszont a Repülő Múzeumot, ami egy „nagykaliberű" szabadtéri kiállítás vadászgépekről, utasszállítókról, helikopterekről, hajtóművekről, meg egyéb repüléstechnikai kiegészítőkről.
Nem mondom megérte a pénzét! Nem csak azért mert  ingyenes volt, hanem tényleg nagyon sok repülő masinát lehet testközelből megnézni, az egyikre még be is lehetett szállni. Nagyfiam alig akart eljönni, de lányunk meg visszakívánkozott a játszótérre, az újdonsült „barátnőjéhez".

4 körül, visszatérve a játszótérre, a lányom tovább „bandázott" az Anyukájával, mi pedig a fiammal egy spontán focimeccs részeseivé váltunk, amiben nem remekeltünk, de azért egy jót mozogtunk. Késődélutánra fordult már az idő, amikor az említett szolnoki család – köszönet nekik ezúton is- még egy szalonnázásra is „vendégül látott" bennünket a játszótéren.
Mondanom sem kell, hogy szuper kis bográcsozó, nyársaló helyek is voltak a játszótér szélén, igényes kerti bútorokkal, szeméttárolóval, nyomós vízcsappal (igaz, ez néha beragadt, de ezt a gyerekek egyáltalán nem bánták). Lulu lányom azóta is azt kérdezgeti Tőlem, hogy „a szolnoki bácsi hogyan tudta úgy befeketíteni a szalonnáját?" Mert bizony a kedves szolnoki apuka szénné égette a sütnivalóját, amin –titokban- jót mosolyogtunk. Azt az egyet sajnáltam, hogy a bicajokat nem vittünk magunkkal, mert – állítólag - nagyon jó kerékpártúrákat lehet tenni a környéken. Majd legközelebb…


Továbbra sem tudom ugyan, hogy mitől a legélhetőbb város Szolnok, de, hogy mi jól éreztük magunkat, az biztos. És végül is ez a lényeg!