Debrecen, a kerékpárosok barátja

Még 4 éve nyerte el a „Kerékpárosbarát település 2010" címet Debrecen városa a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán, és városfejleszők azóta sem dőltek hátra, tematikus útvonalak, kerékpáros sávok, új utak létesültek a cívis városban.

Debrecenben az utóbbi években is több kilométernyi új kerékpárút, illetve egyesített gyalog- és kerékpárút épült, valamint a város különböző pontjain számos kerékpártárolót helyeztek el.
 

A munka változatlan lendülettel folyik tovább 2014-ben is, pályázati forrásból 5,35 kilométernyi új kerékpárút épül, valamint 14,3 kilométeres szakaszon kerékpáros sáv, illetve kerékpáros övezetet jelöltek ki az idei esztendőben.

Egyre kedveltebb úti cél a Debrecent körbeölelő erdős területek. Így kiváló túrabázissá vált az Erdőspuszták, ahol csodálatos természeti környezet, jó levegő, valamint erdei túraútvonalak, tanösvények, kilátók, játszóterek, kalandpark, erdei iskola, bemutatóház és az ország legrégibb keskenynyomtávú erdei kisvasútja, a Zsuzsi kínál további kikapcsolódási lehetőségeket.

A Debrecenbe látogató turisták az ország második legnagyobb városának megannyi kulturális értékét, természeti csodáját kerékpárral is felfedezhetik. Ehhez a Tourinform Irodában kölcsönözhető kerékpárok, valamint a Pocket Guide interaktív városkalauz nyújt segítséget, mely Debrecenben 5, Hortobágyon 3 tematikus útvonalat kínál.

TIPP! Ne felejtsük otthon a
SZÉP kártyánkat!

További tippeket és
szállásajánlatokat

gyűjtöttünk össze.