Jóízű kalandozás a Balatonnál
A balatoni ételek között elsőbbség illeti meg a halakat, közöttük is a „királyt", a balatoni fogas süllőt. Klasszikus elkészítési módja szerint egyben sütik meg, és valamely semleges ízű körettel tálalják, hogy a fogas egyedülállóan nemes íze érvényesülhessen. Külön említést – és kóstolást –érdemel az egyedülálló balatoni halászlé is, amely annál finomabb, minél többféle halból készül.
Ha a Balatonról beszélünk, akkor a változatos húsételek – úgymint például a vonyarci lovagpecsenye, a balatoni mustos pecsenye, a zalavári baboskáposzta vagy a tihanyi vaddisznóragu – mellett a tóparti étkezések során kihagyhatatlan a lángos, a palacsinta és a tócsi.
A Balaton régióban a szőlő és a bor már a rómaiak óta mindennapos része volt az itt élő népek életének. A Balaton környékén termő borfélék sajátos karakterrel bírnak. Egy borospince előtt múlatva időnket az összes érzékszervünknek gyönyörűséget szerezhetünk, hiszen a borok jó zamata a táj szépségével párosul. A poháron át nézve még kékebb a tó, még zöldebbek a szőlőhegyek, még szebbek a fehér falú présházak és a hegyek lábához húzódó kis falvak. A hagyományos borvidékek mellett a Somlói borvidék is a Balatoni Borrégió része.
Mind a jellegzetes ételeknek, mind pedig a hozzá illő boroknak egyre több esemény, fesztivál, gasztronómiai ünnep igyekszik rangot adni – egyben kitűnő szórakozást, kikapcsolódást kínálva a vendégeknek.
A Balatonnál nem csak a téli disznóvágásokon, a Torkos Csütörtöki vendéglátáson és a hagyományos Márton-napi libavacsorákon vehetünk részt, hiszen Fonyódon februárban kolbászfesztiválra invitálnak minket, áprilisban pedig a Balaton-felvidéket már koratavasszal rózsaszínű virágruhába öltöztető mandulát ünnepeljük a Balatoni Riviéra falvaiban. Balatonkenesén májusban megkóstolhatjuk (!) a tátorjánt (ritka zöldségféle), majd augusztusban a lecsót is megízlelhetjük, októberben Tojásfesztivállal vár mindenkit Siófok, ezt követően pedig előbb Szigligeten a süllőnek, majd Tihanyban a látott halnak, a gardának szentelnek gasztronómiai ünnepet a Balatonnál.
A sorra nyíló balatoni termelői piacok a régi idők nyugodt hangulatát idézik, ahol mindent megtalálhatunk a házilag készült kecskesajttól, juhsajttól kezdve, egészen a kemencében sült finomságokig.