Az esélyegyenlőség jegyében

Napjainkban már egyre több figyelmet fordítanak a segítséggel élők problémáira. Ez alól a turizmus sem kivétel: sorra nyílnak az akadálymentesített kiállítóhelyek mindenki számára elérhető szolgáltatások.

A Balaton eddig sok kihívást tartogatott azok számára, akik nehezebben közlekednek. Az ő kikapcsolódásukat segíti a Balatongyörökön kialakított vízbe jutást segítő rendszer. A közeljövőben Ábrahámhegyen, Badacsonytomajon, Balatonfűzfőn, Balatonudvariban, Kővágóörsön, Révfülöpön és Zánkán is tervezik hasonló segítő rendszerek üzembe állítását.

Az emelők és liftek nem csak a mozgáskorlátozott embereknek, de akár az időseknek is nagy segítséget jelentenek majd. A kétféle emelőrendszer egy magyar kisvállalkozás fejlesztésének az eredménye. Az egyik szerkezet leginkább azokra a rézsútos liftekre emlékeztet, amelyeket eddig is láthattunk már néhány épület lépcsője mellett. A másik emelő a súlyfürdőkből lehet ismerős, ahol már korábban is használtak hasonlót a vendégek vízbe jutásának megkönnyítésére.

A rendszerek előnye, hogy már 50 cm-es vízben is alkalmazni lehet őket, és akár minden külső segítség nélkül is használhatók. A tervezők ráadásul arra is figyeltek, hogy főként természetbarát anyagokat alkalmazzanak.