Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál

Kaposvár, a hazai kultúra fontos bástyája. Épp ezért nem meglepő, hogy nemrégiben az augusztus végén rendezett Nemzetközi Kamarazenei Fesztivállal gazdagodott a város amúgy is bőséges programkínálata.

 Az elmúlt (eddigi három) rendezvény a vártnál is több látogatót vonzott: több mint 30 000 látogatója volt a teltházas koncerteknek. Idén ismét nemzetközi és hazai komolyzenei nagyságok lépnek színpadra a Kokas Katalin művészeti vezető által összeállított programban, melyben a világ legnépszerűbb és legnagyobb zeneművészei lépnek fel, és merőben új oldalukról mutatkoznak majd be – ígérik a szervezők. Mindenképpen kuriózum jellege a Kaposfestnek, hogy a legtöbb itt fellépő zenész eddig szólistaként jelent meg a világ zenei színpadain, de ezen a fesztiválon kamarazenészként muzsikálnak majd együtt – tökéletes hangzást alkotva.

A visszatérő előadók között találjuk többek között José Gallardo zongoraművészt, Alina Ibragimova hegedűművészt és Nicolas Altsteadt csellistát. Az idei évben csatlakozott résztvevők – úgy, mint James Boyd, Diego Chenna vagy Tokody Ilona – is nagy örömmel vállalták Kokas Katalin művészeti vezető felkérését a közös zenélésre. További információ: www.kaposfest.hu