Szeged és a párizsi körutak
A város vezetői fogadalmat tettek egy monumentális templom felépítésére, ez a mai Fogadalmi Templom, azaz a Dóm. A Dóm tér árkádsorában látható a Nemzeti Emlékcsarnok (Pantheon), ahol a magyar történelem, irodalom, művészet és természettudomány kimagasló személyiségeinek szobrai és domborművei kaptak helyet. Az impozáns tér ad otthont a Szegedi Szabadtéri Játékoknak.
Szeged belvárosában sétálva csak kapkodjuk a fejünket a szebbnél szebb épületeket látva. Mint egy elegáns hölgy alakja, úgy magaslik a Széchenyi tér fölé a Városháza épülete, a parkban sétálva pedig történelmünk nagyjainak szobrait csodálhatjuk meg. A Városháza hangulatos udvarán tartják nyárestéken a Muzsikáló Udvar kamarahangversenyeit, valamint a Városházi Esték prózai és zenés előadásait.
A Reök-palotában kapott helyett a REÖK, azaz a Regionális Összművészeti Központ. Európa egyik legszebb szecessziós épületében Opera Szalon, könnyű- és komolyzenei koncertek, szobaszínházi előadások időszaki és állandó kiállítások várják az érdeklődőket.
Számos kiállítóhely – Egyháztörténeti Múzeum, Fekete Ház, Móra Ferenc Múzeum, Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum, Színháztörténeti Kiállítás – mutatja be a város örökségét. A neves szegedi néprajzkutató, a „legszögedibb szögedi" munkásságát mutatja be a Bálint Sándor Emlékház és Alsóvárosi Tájház.
A török hódoltság alól felszabadult Szeged városa igen elnéptelenedett; szerbek, németek, zsidók népesítették be. A szegedi Új Zsinagóga Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája! A szerb templomot pedig a szemközt lakó pópa bármikor szívesen megmutatja az érdeklődőknek.
„A szegedi papucsnak nincsen párja" – hogy ez mit is jelent pontosan, azt is megtudhatjuk, ha felkeressük a Kiss Ernő utcai Látványműhelyt, ahol Rátkai Sándor népi iparművész papucsos munkásságát viszik tovább.
Szegedi útjuk során nézzék meg a Szegedi Nemzeti Színház előadását vagy az Armel Operaverseny döntőjét, a Belvárosi Moziban pedig a New York-i Metropolitan Opera élő közvetítését!