Hosszú hétvége Baján

Baja, a természeti kincsekkel megáldott város, a Duna, a Sugovica. a vízi sportok, kirándulások, horgászat kedvelőit csábítja ide. A bajai halászlét és a környék borait évről évre sok ezren kóstolják meg a halászléfőző fesztiválon és a vendéglőkben.

1. NAP:   Baja nevezetességei

Baja Magyarország déli részén, közvetlen a Duna (valamint a Sugovica) partján fekvő város.  A szálláshely elfoglalása után érdemes egy körutat tenni a belvárosban, hiszen a környéken megannyi látnivalót kínál. Utunkat célszerű Baja főteréről, a Szentháromság térről kezdeni. A négylevelű lóhere alakban kövezett tér nyugati oldala gyönyörű kilátást nyújt a Sugovicára és a szemközti Petőfi-szigetre. A Szentháromság térről nyílik a 2010-ben Rózsavölgyi Márkról elnevezett hangulatos kis udvar, mely a csárdás szülőatyjának, valamint a 2010-ben Baján felállított csárdás Guinness-rekordnak állít emléket.

Ugyanitt a téren áll a mai városháza, a hajdani barokk Grassalkovich-palota. Néhány méterre a városházától találjuk a Bácskai Kultúrpalotát, melynek színház- és koncertterme változatos programoknak ad otthont. Kiállítóterme és galériája a helyi művészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget.

Ha már Baján járunk, érdemes végigsétálnunk a gyönyörűen felújított, kávézókkal és fagylaltozókkal teli Eötvös utcán, továbbhaladva, az utca végén, a megújult Tóth Kálmán térre jutunk. A térről rendszeresen induló városnéző kisvonattal folytatva utunkat bejárhatjuk a város többi nevezetességét.

Még vacsora előtt érdemes kisétálni a Türr Istvánról elnevezett kilátóhoz, ami a Duna-parton, a Sugovica torkolatánál található. Innen szép kilátás nyílik a szemben lévő gemenci erdőre. A kilátó korlátjára az utóbbi években sokan helyeznek el lakatokat barátságuk, szerelmük vagy Baján töltött éveik emlékére.  Végül a nap zárásaként nem maradhat el a méltán híres bajai halászlé főkostolója sem.

TIPP!  A Csodálatos Baja programsorozat egész évben szórakozást és kikapcsolódást kínál.

2. NAP  -  Kirándulás a Gemencben

Kirándulásunk második napján látogassunk el a Bajától 10 km-nyire található Pörbölyi Ökoturisztikai Központba, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt kihagyhatatlan élményt nyújt a Gemenci erdei kisvonatozás. A bátrabbak akár kerékpárral is felfedezhetik ezt a csodálatos tájat és állatvilágot. Aki inkább a vízről szeretné megismerni a gemenci ártér élővilágát, annak az Ökoturisztikai központban lehetősége van kajakot/kenut bérelni és azzal bebarangolni az ártéri rengeteget!

3. NAP - Vasárnap: Hajós - Érseki Kastéy

Mielőtt hazaindulnánk, feltétlenül látogassunk el Hajósra.  A néhány éve városi rangot kapott település egyik jelentős nevezetessége az érseki kastély. De aki borkülönlegességekre vágyik, vagy helyi specialitást szeretne megkóstolni, okvetlenül tegyen egy sétát a pincefaluban és kóstoljon egyet a borvidék legelterjedtebb borfajtái közül  a kékfrankosból, a cserszegi fűszeresből a chardonnayból  a jégborból vagy a cabernet sauvingnonból.