Lézerharc a Balaton partján

Egyre több és színesebb kikapcsolódási formával találkozhatnak a Balatonhoz érkezők. Elég megemlíteni a számos kalandparkot vagy a balatonfüredi aquaparkot, esetleg a 2 bobpálya valamelyikét. Most azonban egy olyan adrenalinnövelő kalandról számolunk be, amely csak csapatban élvezhető igazán.

Napjainkban igen népszerűek a különböző csapatépítő játékok, ezek közül is kiemelkednek a taktikai jellegűek. Legismertebb talán ezek közül a paintball, amikor festékpatronokkal lövöldözhetünk egymásra. Kétségtelenül így kapják meg a résztvevők legélethűbb izgalmi faktort, ugyanakkor észben kell tartani azt is, hogy egy-egy találat fájdalommal is járhat, ami - valljuk be - ronthatja az élményt. Ennek kiküszöbölésére találtak ki egy hasonlóan izgalmas, ugyanakkor teljesen veszélytelen játékot: a lasertaget, magyarra fordítva a lézerharcot.

Ebben a csapatjátékban nincsen tényleges lőszer, így védőöltözetre sincs szükség és a balesetek száma is jelentősen csökken. Felszerelésünk két kötelező eleme az infrapuska, illetve az ehhez tartozó adóvevő, melyet katonai sapkánkra csíptethetünk. Ez azért lényeges, mert ennek segítségével „kommunikál" egymással a fegyver és a többi játékos. A küzdelem a televízió és a hozzá tartozó távirányító elvén zajlik: ha puskánk célzókájával az ellenfelek sapkáján található érzékelő sikerül befognunk és meghúzzuk a ravaszt, találatot viszünk be. Érdemes megjegyezni a beállítható feltételeket is, mint például a harc ideje (ezután inaktívvá válnak a fegyverek), lőszerek száma, élet száma, stb. Ezek segítségével tovább színesíthető a játék.

A harc rendkívül izgalmas, és ami szintén fontos, hogy alaposan megdolgoztatja a szervezetet. A gyors helyszínváltoztatások, a különböző testtartások, valamint a fegyver relatív nehéz súlya (és emelgetése) mind-mind kellemes fáradtsághoz és izomlázhoz vezet. A lézeres technológiának köszönhetően bátran ajánljuk minden korosztálynak!